22. nap, 2016. december 18.
7 éves, Donbass-i kisfiú, aki az idén nyáron pár hetet töltött nálunk Taizében más kelet-ukrajnai gyerekekkel együtt. Édesanyjával menekültek Kijevbe a háború elől. Anyukája tanítónő és viszonylag hamar talált új állást egy kijevi iskolában. Nazar azok közé a gyerekek közé tartozik, akikről süt az öröm, a vidámság, az életkedv. Ha az utcán vagy bárhol máshol sétáltunk, mindig szökdécselve, ugrálva haladt előre, mintha az egyszerű séta unalmas időveszteség lenne számára. A templomban tágra nyílt szemmel és füllel figyelt, ha bárkivel találkoztunk kíváncsian próbálta megérteni ki az illető. Olyan volt mint egy szivacs, amely magába szív mindent.
(Fénykép: Jean-Pierre Nguyen)
Csak akkor komorult el az arca, amikor a háború került szóba, amikor a Donbassban hagyott barátairól mesélt, az ottani életről, mindarról, ami szép volt és mára porrá lett. Hogyan lehetne a döntéshozók füléig eljuttatni annak a rengeteg gyereknek a hangját, akiknek a háború beletapos az életébe?
| << Előző nap | Következő nap >> |
Lire en français
Read in English
